Belépés
Elfelejtettem a jelszavamat

Egy újabb álom megvalósítása- avagy Új-Zéland

Azt hiszem, hogy ezt kicsit trükkös lesz leírni. Az út is elég hosszú volt és nehéz is beolvadni a környezetbe, de kezdjük a legelején.. Budapest- 203.február 8, szerda 11:00-Bepakoltunk az autóba és elindultunk a reptérre. Bennem egy egészséges izgalom, anyuékban valami egészen más. ...

Elmerengés...

Már a középiskolában, sőt jól lehet, már sokkal korábban is felfedezték bennem többen, hogy szeretek is írni és némi tehetségem is akad hozzá. Emlékszem, korábban újságíró szerettem volna lenni, végül pedig mégis mérnök lettem. Bár a saját szakmámban is lehet sok mindenről ...

A kezdetek....

Szia kedves olvasó, Régóta érlelődött bennem már a gondolat, hogy blogot írjak.  De mindig akadt ok és kifogás, hogy miért is ne tegyem. (a szokásos: időhiány: gyerek-munka-háztartás szent háromszöge, a tanulás, meg a többi). A leggyakoribb ok a fáradság volt. Viszont ma hirtelen szakadt rám a "szabadidő" :) ...

Diplomás lettem!

Biztosan mindenkitől megkérdezték kisgyerekkorában, hogy mi szeretne lenni, ha felnőtt lesz. Tőlem is számtalanszor kérdezték, magamat ismerve pedig minden egyes alkalommal valami más mesterséget kerestem magamnak, ami a hőn áhított sikert meghozta volna nekem véleményem szerint. Álmodoztam fodrászról, légiirányítóról, ...

A rózsaszín tanulmány

Jogi okok miatt elködösítettem néhány nevet és helyet, de ezen kívül ez történt azon az éjszakán, amikor Sherlock Holmeshoz költöztem. Amikor először találkoztam Sherlockkal, elmesélte az életem történetemet. Nagyon sokat megtudott rólam a bágyadtságom, a barnaságom és a mobiltelefonom alapján. És ez a baj vele. ...

A múltban élve de már a jövőbe nézve...

Tulajdonképpen engem mindig is a türelmetlenség jellemzett. Egészen kicsi korom óta. Állítólag már 4 hónaposan jött a fogam és elég hamar jártatni kezdtem a szám...Szóval mindig is a jövőbe vágytam. Magam sem értem ennek az okát. Sokáig szerettem volna megtanulni a mindfulness-t, avagy a hogyan legyünk jelen a ...

Back to reality....

Ahogy gyerekként megtanuljuk, egyszer mindennek vége van. A mesének, az iskolának, a rossz időszaknak és bizony-bizony a szakmai gyakorlatnak is. Így a kint töltött közel 3 hónap is a végéhez ért. Franciaország sok mindenre megtanított... Magammal kapcsolatban is, és a jövőképemmel kapcsolatban is sok minden változott. Abban azonban mostmár 1000%-ig biztos ...

Hetvenkettedik nap.-Amikor egy ajtót magadtól csuksz be...pontosabban csak behajtod...résnyire.

Ma 2022.10. 30.-at írunk. Magyarországon Halloweent ünnepelnek a fiatalok. Mi, itt, Franciaországban valami egészen másnak a végét ünnepeljük. Ugyanis véget ért a 2022-es évjárat elkészítése. Szüret, borok utókezelése, minden megtörtént. Most minden tartályokba zárva alszik ...

Hatvanhatodik nap- Október 24.- beszámoló. :)

Az ugye sosem volt titok, hogy ösztöndíjjal jutottam el a szakmai gyakorlat helyszínére. Én ezt nem szégyenlem, sőőőőőt... mérhetetlen büszke vagyok rá, hogy kitűztem egy célt és el is értem mindazt, amit megálmodtam. Erről természetesen írtam egy beszámolót, amit az alábbiakban olvashattok:  Beszámoló a ...

Ötvenhetedik nap- Október 15. Avagy miből lesz a cserebogár

Honnan hová lehet eljutni? Igazából szerintem erre nincsen konkrét szabály. A nulláról is el lehet jutni a fellegekig.  Egyszer valaki azt mondta nekem, hogy olyanokkal vegyem magam körbe, akik már ott vannak, ahova én el szeretnék eljutni. Ha nem is tudatosan, de elkezdtem alkalmazni ezt a tanácsot. Ma már rengeteg olyan borász barátom van, akinek ...

Őszi és a téli napozásról pár mondatban

Őszi és a téli napozásról pár mondatban A nap éltető sugarai nélkül a földön nem lehetne élet sem. A napozás egyrészt a hangulati életet is befolyásolja, másrészt a D vitamin-szintézishez ...

Negyvenkilencedik nap- Október 7- Amikor már a következő megállóba vágysz!

Van az úgy, hogy az életben még egy adott helyzetben vagyunk, de már vágyjuk a következőt. Épp ez történik velem jelenleg. Még egy hónapig Franciaországban leszek ugyan, de fejben már  a következő megállóba érkeztem. Vagyis lehet, hogy még csak készülök, de már szeretnék ott lenni vagy nem? Magam sem tudom ...

Negyvenötödik nap- Vagyis amikor a szüret véget ér! :) - Október 3.

A szüret végével valahogy megváltozott a hangulata a borvidéknek. A szüretelő kombájnok zaját nem hozza a hajnali szél, a villogó nem zavar bele a legmélyebb álmomba hajnali 4-kor és nem kúszik be a nyitott ablakon a porfelhő, amit maga után hagy. Most valahogy minden olyan csendes. Nem látok embereket szorgoskodni a szőlősorokban, nem látom a ...

Harmincnyolcadik nap- Szeptember 26.

A munka nem igazán változik, a szőlő még a héten érkezik a feldolgozóba, de nagyjából a folyamatok lényege ugyan az, amit korábban elmeséltem. Jelenleg 900 hl bor található a feldolgozóban és összesen 1600 hl lenne a cél. Az ehhez szükséges szőlő mennyiség pedig a héten be fog érkezni, így hamarosan remélhetőleg a szüret a ...

Harmincharmadik nap- Szeptember 21.

Ez egy izgalmas napnap ígérkezik. Délutános műszakot kaptam, ami azt jelenti, hogy délután 2.-től dolgoztam nagyjából éjfélig. Az egész műszak a beérkező szőlő feldolgozásáról szólt, amivel természetesen nem volt semmiféle probléma. Azt leszámítva, hogy a fogadó garatba beöntött 2 platónyi ...

Harminckettedik nap- Szeptember 20.

Kedd, azt hittük, hogy egy ugyanolyan nap lesz mint az összes többi. Hát sajnos nem. Életem egyik legnagyobb kihívása vár a rám. Az a bizonyos Décuvage. Ha már edzőterembe nem járunk legalább dolgozzunk nem? :D Az egyik tartályt le kellett fejteni. A mustot átfejtettük egy tartályba. A Tartályban lévő szőlőt pedig a must szivattyúval ...

Huszonkilencedik nap- Szeptember 17.

Szombat, amit eddig mindig vártunk. Régebben nekem a szombat arról szólt, hogy a nap nagyrészét az egyetemen töltöttem, vagy valami terepgyakorlaton. Most viszont már egy ideje nincs egyetem. Amióta az utolsó vizsgaidőszakkal is végeztem, a szombatjaim igazi szombattá minősültek. Olyan nappá, amikor nem kell dolgozni, nem kell csinálni semmit, ...

Huszonnyolcadik nap- Szeptember 16.

Végre megint egy péntek. Bár ebben az esetben sajnos ez baromi keveset számított, hiszen ezen a héten a szombat is munkanapnak minősült. Ma éppen a Carbonic Macerációval dolgoztuk fel a szőlőt. Granache és Syrah. A Beaujolais is így készül. Ennek lényege hogy a szőlőfürtöket válogatás után közvetlenül a tartályba ...

Huszonhetedik nap- Szeptember 15.

A mai nap volt eddig a szüret alatt a lehető leglazább. Reggel 8-ra mentünk dolgozni. A szokásos- vagy inkább a mostanában szokásos- dolgainknak neki álltunk.  Dilestage, pumping over (korábban már írtam róluk). A legpikánsabb része a napnak már nagyjából reggel 10 óra magasságában megtörtént. A 12-es ...

Újra mélyponton

Sziasztok!  Egyelőre még nem tudom, hogy mi fog ebből kisülni. Soha nem írtam sehova, maximum 1-2 facebook bejegyzést. Rossz az idő, nem jó a kedvem és a gondolataim is egyre borzalmasabbak. Elmúltam egy pár éve 30 éves, de még nem vagyok 40. Van 2 gyermekem és a férjemmel bruttó 12 éve vagyunk együtt. Volt egy pár hónapos kihagyásunk a ...