Belépés
Elfelejtettem a jelszavamat

Új iskola

Egy új iskolába jöttem, költözés miatt. Az első élményem nem volt a legjobb, a papírjaim és az adataim is hiányosak voltak, ráadásul meg is szívatott egy gonosz lány, Kornélia. Tényleg nem is tudom mit képzel magáról. na de nembaj. Az első egy hét eltelt, most megyek suliba. A legrosszabbra számítok. Azt hittem könnyebb lesz..... Részt vettem ugyan az első órán, de meg kellett szereznem a beiratkozáshoz szükséges papírokat. Hazafelé menet megígértem az igazgatónak hogy holnapra ...

Fontos...

Ezek a sztorik, történetek kitaláltak, kitalált szereplőkkel ;) Előre is elnézést kérünk hogyha valaki rossz néven venné. ...

Negatív?

Fiatal koromban már úgy gondoltam túl vagyok minden megpróbáltatáson. Soha nem tudtam ki vagyok. Csak azt, hogy nem érzem jól magam. Nem kerestem az okát. Azt hittem, én vagyok a világon a legelveszettebb, a legboldogtalanabb. Hagytam sodródni magam az árral. Mentem a "barátokkal", a legmenőbb tagja a gimis osztályomnak volt a barátnőm. (Igen , nőnemű vagyok). Mentem Vele, mentem utána, de mindig csak háttér voltam, kellék egy-egy alkalomhoz. Még akkor is, ha nem ...

Elvették a Sorsom 10. rész

Másnap reggel Angelia bejövetele ébresztett alig 2 órás alvás után. Beadta az adagom, majd egy szúrós pillantás kíséretében elhagyta a szobámat. A pirulát, amit adott szokás szerint a nyelvem alól kivettem, és zsepibe csomagolva beszúrtam az ágyam alatti lyukba, ahol többek közt a naplóm, rajzok, versek, írások voltak. Nem sokkal később Demetria nyitott be egy teával a kezében. -Jó reggelt. Öltözz fel, és menj le enni-utasított halkan, de mielőtt még kiment volna, ...

» 2.rész «

...de hírtelen kiugrik elém egy fiú, félre rántom a kormányt, szemből jön egy autó. Elestem. A motor pedig rám esett. Csak ez hiányzott, oda fut hozzám a fiú. - jól vagy?? - kérdi hatalmas szemekkel - ja persze. Azért fekszek itt motorral a lábamon, mert nincs jobb dolgom bazdmeg. - a fiú unottanrám néz majd kezet nyújt - kösz megy egyedül is. Legkozelebb ne okozz balesetet na azzal megmentened a világot. - utalok a Superman felíratú felsőjére. A fiú végül feladja és ...

3. Váratlan vendég

Hiccup a versenypálya előtt állt meg. Nekitámasztotta a biciklijét a lelátónak, majd benézett magára a pályára. Messziről úgy látta, van bent valaki, de a felvetése közvetlenül a helyszín mellett sem változott. Látta, ahogy egy bukósisakot viselő alak éppen azon a sarkon fordult be, ahol ő állt. Idő közben megérkezett Astrid, aki eddig a biciklije biztonságos elhelyezésével foglalkozott. Ő nem a saroknál állt, hanem egyenesen a pálya belseje felé vette az irányt. Hiccup azonnal utána ment, ...

2. A találkozó

Hiccupnak nem kellett Gobber ébresztése, segítség nélkül kipattant a szeme, digitális órája szerint hajnali háromnegyed hétkor. Nem is tudott és nem is akart visszaaludni, kitörölték szeméből az álmot és rohant, hogy belője a haját. Elővette a hajzselét és az össze-vissza álló, kócos barna haját mind "felnyalta". Hiccup nem vágyott reggelire, úgy gondolta majd valamilyen étteremben eszik. Úgyhogy gyorsan fogat mosott, majd lefürdött. Ennyi idő alatt nagyjából megszáradt a hajzselé, de Hiccup ...

1. Furcsa hír, és következményei

Nagy kapkodás volt a Haddock házban péntek reggel, a nyári szünet előtti utolsó tanítási napon. Stoick a családfő, éppen reggeli kávéját szürcsölte, Valka ennivalót készített fia számára, Hiccup pedig még javában aludt az ágyában. Stoick, hogy ne rohanjon fel a fiához és ne ordítsa le a fejét, pödört egyet vörös bajuszán. Valka észrevette férje nyugtalanságát, ezért csendesen elindult a lépcső felé. -Valka, hagyd! -szólt oda Stoick a nőnek. -Tizenkilenc éves! Sőt, két hét múlva húsz! ...

» 1.rész «

Az élet néha bevisz a képünkbe egy bal egyenest, van hogy ki tudjuk védeni az ütést, van hogy nem. Ez embertől, lélektől, erőtől és hozzáállászól is függ. Több figyelmet kell öszpontasítani egy adott dologra. A boxban pont ez a jó. Nincs más csak én, az ellenfél és a kitartás. A ringben az számít ki nyer. Az részletkérdés, hogy csont törik, borda reped vagy feldagad itt ott egy jól és pontosan bevitt ütés. Csak koncentrálni kell és nyerni. Amikor az edzőteremben vagyok otthon érzem magam. ...

18.rész Végre!

November 27. (szombat) Már majdnem minden a régi. Majdnem. De mégsem. Most nem tudod mire gondolok,ugye? Na majd meglátod...:) Már egy hét eltelt, de Lola nem jelentkezett. Semmi. Sajnos a telóm nem írta ki, hogy látta e az üzenetem, de volt egy olyan sejtésem, hogy nem. Délelőtt bementünk Bogival a városba, és javarészt neki nézegettünk ruhákat. Délben írtunk apunak és Évának, hogy bent ebédelünk a plázába. Bogi a KFC-re szavazott, de lebeszéltem, így végül a McDonald's-ba ...

A történetről

A történetben Hiccup egy egyetemista, aki lusta és rosszul tanul. Szülei megelégelik a viselkedését, a feleselését, s így a nyári szünetbe nagyapjához küldik egy kis szigetre, Hibbantra. Hiccup nagyon unja magát, utálja a falusi életet, amíg nem botlik bele Astridba, a vele egykorú lányba, amint éppen versenybiciklivel száguldozik. Hiccup a faluban kap egy kutyát, Fogatlant, aki az elején vad, de a fiú valahogy megszelidíti, s a fekete kutya, hamar jóban lesz Viharbogárral, Astrid ...

17.rész Megismerkedés

November 22. (Hétfő) Reggel 5-kor keltem, mivel apa tegnap elment 3 napra, és Boginak kaját kell készíteni. Lebotorkáltam a lépcsőn és megláttam Évát. A fenébe! Elfelejtettem, hogy itt van ő is. Tök fölöslegesen keltem fel. -Dorka? Hát te? -Amm izé....elfelejtettem, hogy te is itt vagy. Jöttem volna Boginak kaját csinálni a suliba.- Éva hangosan felnevetett. Mi ebben a vicces? Csak néztem rá értetlenül. -Jajjj Dorka- nevetett még mindig- nyugodtan menj vissza a ...

GAZPACHO.

Kertünk ígérget, de a zöldségekből nem lesz ma még gazpacho. De, hogy egészen eszperantóra vegyem a szellemiséget, kardamommal iszom a kávét...a magyar ((? )) gyökereimmel pedig spanyol hideg zöldséglevest készítek a családnak, mert alacsony, inkább ázsiai termettel, olaszos temperamentummal, mostanra kapha túlsúlyos személyiséggel nehezen tűröm a frontokat, hőséget. Ezt még tetézni is tudom, hisz íresen zöld a szemem, ami hangulatingadozásnál “ frau” kékké válik, ...

16.rész Na neee!

November 19. Egész héten próbáltam beszélni Lolával. De nem sikerült. A hétfő nem volt jó, mert nekem beiktattak nulladik órát. Kedden Lolának volt, szerdán pedig egyszerűen reggel nem láttam, délután pedig neki tovább volt suli pár órával. Csütörtökön láttam, amikor igyekezett be a suliba, rám is nézett. Intettem neki, de elfordította a tekintetét és ment tovább. A suliba csak egyedül ültem. Ebédidőben inkább elmentem a könyvtárba. Nem akartam nézni, ahogy mások ...

Becsomagolt szeretet.

A piac felé igyekszem. Palacsintát ígértem a családnak. Százszor lefölözött bolti tejből nem az igazi. A beugró előtti falnál fiatal, csillogó szemű férfi furulyáz. Már többször láttam itt. Ebben a hidegben mindenki nyakig gombolva, ő csak kiskabátban. Életvidám, pajkos mosoly az arcán. Fújja csak fújja saját és mások kedvére a nótát. Nem koldul soha, de a véletlenek kedvéért ott a papírdobozka a lábánál. Hátha?! Most is mint mindig, pénzért kutatok ...

15. rész Vége van minden jónak

November 14. Tegnap miután hazaértem Hannáéktól, kicsit csalódott voltam, mert nem tudtam meg semmi újat Szesziről. Gondolkodtam azon, hogy felhívom Lolát, de megláttam, hogy milyen késő van és nem akartam zavarni. Meg amúgy is. Még föcit kell tanulnom. Reggel az íróasztalomnál keltem. Hogy kerültem ide? Áhhh meg van. Földrajz.........brrrr. Kiléptem a szobámból és egyenesen a fürdőbe mentem. Letusoltam és próbáltam menteni a menthetőt. A hajamat kivételesen nem volt nehéz ...

14. rész Elfelejtett szülinap? Régi barátság? Anya?

November 13. Szombat. Nincs is jobb nap, mint egy fárasztó hét után szombaton azzal kelni, hogy következő héten 10 doga vár rám. Baromi jó. Éppen ezen mérgelődtem, amikor apa lépett be a szobámba. -Kopogás?- kérdeztem indulatosan. -Tessék?- lepődött meg. -Bocs, apu. Rossz kedvemben vagyok. Mondd gyorsan, mert tanulnom kell. -Rendben. Csak azt szerettem volna megkérdezni, hogy milyen ízű tortát szeretnél?- kérdezte tök természetesen. -Hogy mi van?- ...

13.rész Mi történik?

November 11. (még mindig haha) Elbicajoztunk Szesziékhez. Bekopogtunk. Semmi. Gondoltuk, biztos halk volt, hát csöngettünk. Semmi. Na, itt már érezni lehetett, hogy valami történt. Benéztünk az ablakon, láttuk a nagy felfordulást. Dulakodás történhetett. Az asztal felborult, néhány üvegpohár szilánkja ott pihent a szőnyegen. A földön ott a rengeteg pogácsa. -Most mitévők legyünk? -Most az egyszer tanácstalan vagyok.-válaszolta Lola. Két és fél perc csend ...

12.rész Ismeretlen emberek, és tények

November 11. A reggel a szokásosnál is nyűgösebben indult. A kávéfőzőre ébredtem. Amiben nem lenne semmi baj, ha apa inna kávét. De nem iszik. Se Bogi. (hiszen még nem is ihat) Lebotorkáltam a lépcsőn, mit sem törődve azzal, hogy úgy nézek ki mint egy zombi. Egy nő állt ott. Apához már idős, de azér nem idős. Kb. 50-55 éves lehet. -Szia! Bizonyára te Dorka vagy. -Amm....jó napot! Igen én vagyok. Ne haragudjon, hogy megkérdezem, de ki maga? -Semmi baj, érthető, ...

9. fejezet Gusztáv visszatér 2. rész

-Nem hiszem el, hogy ilyen történt! Miért gondoltam, hogy itt kell hagyni! Inkább jött volna velünk edzeni! -idegeskedett Hablaty. Astrid (mint mindig, ha Hablaty ideges) mellette ült és próbálta megnyugtatni. Takonypóc körbe-körbe járkált, Halvér a sarokban siratta a sárkányszemet, Fafej és Kőfej pedig folyamatosan egymás fejét ütögették. -Hablaty, attól, hogy a sárkányszem eltűnt, te még tudod, hogy hol van az a barlang nem? -Tudom Astrid de ez most...várjunk csak! Utána ...