Ma aláírtam a szerződésemet a Bella Italiaban. Mivel második munkahely, ezért nagyon kiváncsi leszek, hogy hogy fogom bírni a tempót, bár ez a beosztástól is függ majd. Egyelőre még csak várok, aztán szép lassan kiderül, hogy valóban így helyes-e, ez az utam, vagy kell majd egy pici változtatás. Mivel ez is és a Washington is szinte elsőre összejött, így van okom azt hinni, hogy ez a sors. Hogy ennek egyszerűen így kellett történnie.
Vajon a baba azért nem jön össze elsőre ( ...
Csótányok kúsznak az ablak alatt
Csillogó mélység alá merülök
Könnyű.
Azt gondolod nekem ez könnyű?
Egyik nap másik után
Finom az élet íze
Illata a szabadságnak
A kibuggyanó vér színe
Emlékek
Nyisd ki az ablakot!
Selymes érintés, gyengéd
Lágy, mint a hamvas virágszirmok
Csók.
Lelaktam a lelkem
Hazudtam neked úgy ahogyan te is
És üres lesz az asztal másik oldala
Minden napom rólad ...
Az éjszaka események sokaságát hozta magával.
Lyna a megszokott módon a kis fahazban aludt az erdőben, amikor zajra riadt fel. Kinézett az ablakon es ugyan azokat a férfiakat látta, akikkel már találkozott itt. Rögtön tudta, hogy mi a dolga. Halk léptekkel elindult utánuk, tisztes tavolbol, fák mögé bujva követte őket.
Egy fel óra múlva egy épülethez értek. Nagy szürke kopottas épület volt az. Ablakait rácsok védték. Valószínűleg fénykorában börtönként üzemelt.
Lyna ...
"I wanna scream
Is this a dream?!
How could this happen? Happen to me...
This isn't fair, this nightmare
This kind of torture...."
"Orditani tudnék
Ugye csak álom?!
Hogy történhet ez meg? Pont velem...
Ez nem fer, ez rémálom
Ez a fajta tortúra...."
Lyna nap mint nap Danathet nezte a folyoson a suliban. Nagyon oda volt erte. Egyszeruen nem tudta mihez kezdjen az erzeseivel....meg maganak is felt bevallani, ...
Reggel nővérem rikoltozására keltem.
-Keljél már fel te szerencsétlen! Nem szeretnék pont miattad elkésni!-köpi oda mogorván, és kimegy a szobából.
Megdörzsölöm a szemem, és a telefonomért nyúlok. 6:48. Elmentem gyorsan zuhanyozni, majd magamra kaptam egy bő farmert egy bő pólóval, és olyan pulcsival, ami lógott rajtam. A hajam egy copfba fogtam, és lesiettem az emeletről.
Összedobtam valami féle reggelit, belehajítottam a táskámba, és már indultam is.
Ahogy ...
Sziasztok! A nevem Amanda Ruth és New York-ban élek a nővéremmel. Miért nem a szüleimmel? Hát, ők annyira.... Durvák voltak. A gyámhatóság elvett tőlük, és a nővéremnek adtak. Nem örült nekem, mert nem igazán voltunk még beszélő viszonyban sem. A suliban mindenki utál, és mindig gúnyolnak. Van egy legjobb barátom Seth. Ő is egy számkivetett mint én, ezért összefogtunk, és barátok lettünk. ...
Ébredés után odament az apjához és érdekes kérdést tett fel:
-Apa télen miért vannak szentjánosbogarak?
-Azért mert jön a tavasz-felelte.
-Kimehetek?
-Nem
-De most miért?
-Azért mert az előbb is eltűntél.
-De most nem fogok!
-Biztos?
-Megígérem!
-Jó, de hatkor gyere haza!
-Oké, szia!
-Szia...
Fanni elindult ismét az erdőbe,édesapja aggódva nézett utána. Mióta édesanyja meghalt, megváltozott.Komolyabb ...
Hétfő.21 óra.
A falkavezér Buck elindította a falkát vadászatra.Buck vonyítással jelezte a futamot, James fáradtnak érezte magát, így lemaradt.Hűvös éjszaka volt,csak a farkasok vonítása hallatszott. Jamesnek nehezére esett a szügyéig érő hóban szaladni.A falkavezér szagot fogott.
Őrülten rohantak a főnök után és egy őzet pillantottak meg.
Szétváltak. James jobbról fog támadni, Buck balról.A támadás nem tartott sokáig....Dirib- darabokra szedték az őzet. verekedtek ...
Hideg volt, éjjel született egy kislány, a Fanni nevet kapta.Teltek múltak az idők
Fanni egyre nagyobb lett. A nyolcadik szülinapján apja azzal jött, hogy az anyja meghalt, halálát egy medve okozta.
Fanni tíz éves lett. Elhatározta hogy elmegy és megöli azt a medvét (persze ez lehetetlen mert egy kis tízéves nem tud megölni egy hím medvét).
Beesteledett. Fanni útra készen állt. Hagyott egy levelet, hogy ne ijedjenek meg (minek hogyha úgyis megijednek?):
-Szia apu ...
Sierra
“Egy gyönyörű réten vagyunk mi ketten. Ránézek és azt a boldogságot ,örömet és szerelmet látom a szemeiben amit én is érzek. Elsimítok egy hosszú hajfürtöt a szeme elöl majd lágyan megcsókolom. Erre ó felnevet ,a karjaiba zár és úgy ölel mintha soha nem akarna elengedni. Hozzá bújok ,hallom heves szívverését .Ő az én mindenem,szerelmem az egész életem.-Ugye soha többet nem szakadunk el egymástól-kérdem halkan. Felemeli fejem hogy rám ...
Sziasztok!
Ma minden 6.-os idegennyelvi kompetenciát írt. Nagyon könnyű volt. Utánna két tesink volt, amin fociztunk. Pedig nem is nagyon szeretek ilyet "játszani". Utánna két technika következik. Fával dolgoztunk és becsíptem az újjam, ami ettől felhólyagosodott és piros lett :(. Ezután elmentem a művészeti suliba ( különőra ) és összefestékeztem a kezem. Miután megpróbáltam lemosni ami nem sikerül, elmentem edzésre. Nagyon megvoltam iljedve, mert a "nagyokkal" voltunk, de nem volt ...
November 3.
- Mi történt? Mi a betegséged?- kérdeztem.
- Tudod, igazából nem betegség. Csak ezt mondom, hogy ne sajnáljanak, és ne fussanak a rendőrségre vagy ne terjedjen el. Azt mondom evési zavar.
- Szeszi! Ezzel nem viccelünk! Mi történt?
- Valaki zaklat. Egy...Egy...férfi.
- Interneten?- kérdeztem aggódva.
- Ott is...
- És még hol?
- Nem tudom Dodo! Állandóan azt érzem, hogy követnek! Nem merem már a szememet sem lehunyni!
- ...
November 2.
Igen, most volt egy nagyobb ugrás. De, hát nem nagyon történt semmi. Végre hazajöhettem, már nagyon unalmas volt ott dekkolni. Hétfőn már voltam is suliba (Szerda van :) )
Reggel, nagyon furcsa volt, hogy apa keltett. Nem szoktam hozzá. Na, és az se volt megszokott, hogy a saját pink szobámban voltam. Apa már nem volt annyira rossz állapotban, de még nyúzott volt. Miközben az intézetbe voltam, tudtam gondolkozni. És megértettem majdnem mindent. Amiket ...
Név: Kerekes Dorottya
Kor: 15
Szülők: Apa: Kerekes Péter (Rendező)
Anya: nincs
Testvér: Kerekes Boglárka
Legjobb barátok: Ambódy Lola
Hárfás Szonja (Szeszi)
Háziállat: Puszedli, kutya
Ellenség: Maradi Hanna
Félegyházi Virág
Pszihológus: Henter ...
Október 10.
Ezt nem hiszem el! Senkiben nem lehet bízni? Pedig megkértem. Külön megkértem.
Két nappal ez előtt (csütörtök) minden ment a szokásos menetrendben. Reggeli, kezelés, pihi, ebéd, kezelés, pihi és jönnek Szesziék. Már négy óra volt, és fél háromra szoktak jönni. Kezdtem aggódni, hogy történt valami, de szerencsére csak Lolának tartott tovább az órája, és így lekéste a buszt.
-Ahh bocsi Dodo, hogy késtünk, csak lekéstük a buszt.- jött be ...
Szeptember 30.
Nem, még mindig nem tudom felfogni, hogy anyu már nincs itt. A félig elhasznált parfümök, amiket már nem fog magára fújni soha többé, a könyv amibe belekezdett, de soha nem fejezi be, a ruhák a szekrénybe amiket már soha többé nem vesz fel. Soha többé nem lesznek csajos napok, nem kelt fel egy sulis reggelen, nem ad jó éjt puszit, nem veszekedünk apró dolgokon. Egyik napról a másikra elillant. És még el sem köszönhettem.
A suli már egy ideje elkezdődött, de ...
Szeptember 23.
Megkötözve a kezem, a szám betömve alig kapok levegőt, és a barátnőim sehol... Hogy jutottam idáig???
Reggel, már nyolckor fenn voltam, és azon gondolkoztam, hogy lógjunk el. Az a terv nem volt jó, hogy Lola marad, mert szükségünk van rá. Felkeltettem Hannát.
-Jajj Dodo! Nyolc óra van! Hagyj már aludni!!!- förmedt rám Hanna.
-Hanna, kérlek kelj fel! Valahogy el kell jönnünk innen, és neked vannak jó ötleteid!
-És pont ilyen korán kell ...
Üdv emberek, íme életem első (de nem utolsó) TonyxClint párosról írt szösszenete, és hát jó olvasást!:3
Történet: Tony és Clint összevesztek. Igen, ennyi a történet.
Figyelmeztetések: OOC Tony, veszekedés, kibékülés
Műfaj: tippem sincs, talán egyperces? De nem vagyok jó ebben. :DD
Amikor összeköltözött Clinttel, nem gondolt bele igazán ebbe az egészbe. Két évig megvoltak nagyobb és tartósabb veszekedés nélkül. Két év… És ...
Sheral hegység 1234 körül
Sierra
Bevezettek minket egy nagy terembe ahol még több páncélba öltözött férfi állt korul egy köböl kialakított nagy trónt, amin a király ült. Ö volt a legijesztőbb ember akivel valaha találkoztam.Hatalmas birodalmakat döntött meg az elmúlt években,mindenki rettegte a nevét. Ahol megjelent a katonáival oda csak pusztulást ,és rabszolgaságot hozott. Lehajtott fejjel vártuk az ítéletet ami valószínűleg a halálunkat jelentette ...
Arya
Körbenézek ,a társaság ismerős mégis idegennek érzem magam . Soha nem szerettem a partikat csak a munkám miatt jelenek meg. Egy mosoly itt egy pár kedves szó ott ,ezt kell tennem. Elvégre én vagyok a nagy sztár,a szépfiú aki minden női egyed szívét megdobogtatja. Unalmam a tetőfokára ért, már épp el akartam köszönni a házigazdától ,amikor megláttam őt. A széles lépcsőn sétált lefelé a másik ügyeletes szívtipró oldalán. Szivem a torkomba ugrott ,szinte nem ...